Az Új Széchenyi Terv pályázatai kapcsán a "K+F" Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ Kft. a magyar piacon egyedülálló új szolgáltatást ajánl az ipari vállalkozások számára.

Ennek lényege, hogy segítséget nyújtanak abban, hogy ügyfeleik termék- és technológiai szerkezetüknek megfelelően újabb piaci megrendelésekhez jussanak. Az új szolgáltatás alapját az képezi, hogy "K+F" Tanácsadó Központ Kft. több száz, főleg nagyvállalati ügyfelének ismeri a fejlesztési terveit, a termékeket, az ottani gyártási technológiákat, a náluk meglévő beszállítási lehetőségeket, ezt alapul véve javaslatot tudnak adni hozzájuk forduló kis- és közepes vállalkozásoknak, hogy munkához jussanak, és ezáltal megalapozottabb módon nyújthassák be a kapacitásbővítést és munkahelyteremtést szolgáló pályázataikat. Az érdeklődő cégek egy speciális kérdőív kitöltésével adhatják meg szabad kapacitásaikat, mely alapján a "K+F" Tanácsadó Központ Kft. szakemberei átnézik a beszállítói lehetőségeket tartalmazó adatbázisukat és néhány napon belül visszajeleznek arra vonatkozóan, hogy a bejelentkező cég profiljának megfelelően mely cégeknél látnak lehetőséget alvállalkozói, ill. beszállítói feladatok ellátására, és amennyiben igénylik közreműködésüket, vállalják a bemutatkozó látogatások megszervezését is a kiválasztott cégeknél. Erre vonatkozó kérdőív az alábbi címen letölthető: ITT

A munkához jutás mellett a "K+F" Tanácsadó Központ Kft. a  pályázatokhoz kapcsolódóan vállalja, hogy személyes konzultáció keretében szakembereik ingyenesen megvizsgálják az adhatósági és a kizáró feltételeket, javaslatot adnak legmegfelelőbb pályázati formákra, és főbb gazdasági adataik alapján az előminősítést is elvégzik ehhez, amire egy pályázati válaszlap visszaküldésével lehet jelentkezni. A válaszlap az alábbi címen letölthető: ITT

A "K+F" Tanácsadó Központ Kft további hasznos szolgáltatása, hogy - több évre szóló együttműködés esetén - ügyfeleik számára a versenyképesség javítását szolgáló pályázati stratégiai tervet dolgoznak ki vezetői csoportmunka keretében, amely lehetővé teszi, hogy a projektjeikhez a lehetséges legnagyobb összegű vissza nem térítendő támogatást igénybe vehessék az Új Széchenyi Terv pályázati lehetőségeinek alapul vételével, oly módon, hogy a pályázati stratégiai tervet negyedévente közösen aktualizálják, és ez alapján személyre szóló tájékoztatatást nyújtanak arról, hogy az Új Széchenyi Terv aktuális pályázatai alapján mire és mennyi támogatást tud ügyfelük igényelni, továbbá tájékoztatást adnak arról, hogy mik az ehhez szükséges vállalások, és a különféle támogatások speciális bírálati szempontrendszerének hogyan tudnak a lehető legjobban megfelelni.


A "K+F" Tanácsadó Központ Kft. széleskörű fejlesztési tapasztalatokkal rendelkező, 10 fős mérnökiroda, mely 1992-ben alakult, több mint húsz éve fejlesztési tervek kidolgozásával és pályázati tanácsadással foglalkozik. Az elmúlt években 2000-től napjainkig közel 1000  nyertes pályázatot dolgozott ki ügyfeleiknek, az elnyert támogatás és fejlesztési adókedvezmény összege meghaladja a 250 milliárd forintot, ezekkel az összesített eredményekkel a cég évek óta egyik piacvezető a pályázati tanácsadó cégek között. Szolgáltatásaik alaposabb megismerése céljából további információk www.consultingcenter.hu honlapon található. Bővebb tájékoztatás az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy telefonos konzultáció keretében a 80-204-327 ingyenes zöld számon kérhető munkaidőben.

JoomShaper